Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
 
IrfanView
 
 
 
 
Portálépítő-portálok
 
Képből a modulfejlécet?

Íme, még egy csodás lehetőség!

Két dologra.

Az egyik az, hogy totál tönkreverjed az oldalad dizájnját.
A másik pedig, hogy tegyél bele valami nagyon egyedit és profi oldal lehessen.

Vizsgáljuk meg inkább a második lehetőséget, mindenkinek ez áll inkább érdekében. :)

Tehát: Hogy tegyünk képet a modulfejlécbe?

Vannak HTML kódok, amiket be lehet tenni a modulfejlécbe, és vannak olyanok, amiket nem. Ez egyszerűen a hosszuk miatt van, ugyanis a fejlécbe hiába illesztesz be egy kisregényt, a program meg fogja vágni a hosszát. Csak az első 84 karaktert tárolja el, és azt használja.
(Ezért nem lehet JavaScriptet tenni a fejlécbe, ezért őrülnek meg ettől az oldalak, mert egy JavaScript kód első 84 karaktere teljesen értelmezhetetlen és működésképtelen, és össze is akad az oldal kódjával.)

  1. Készíts el egy megfelelő képet.
    A modulok legalább 160 pixel szélesek. Ha ennél kisebb képet használsz, amögül kilátszik majd a fejléc háttere, és tudsz mögé még szöveget is írni, ha pedig ennél nagyobbat, az szét fogja tolni a modult. Azok a képek, amik nekem vannak a fejlécben, 25 pixel magasak.
  2. Töltsd fel egy képtárba.
    Ha fenn van a képtárban, kattints rá, hogy megjelenjen nagyban. Kattints rá jobb gombbal, és a helyzetérzékeny menü Tulajdonságok menüpontját válaszd.

  3. A megjelenő ablakban látni fogod a kép címét(URL), ezt teljes egészében másold ki a vágólapodra. (Ctrl+C)



  4. Menj a Modulkezelődbe, és töröld ki a megfelelő modulodnak a fejlécét. A helyére ezt a kódot írd:

    <IMG src=

    és közvetlenül utána azt, ami a vágólapodon van (Ctrl+V), majd egy zárókacsacsőrt

    >

    Azaz, például így:
    <IMG src="//gportal.hu/portal/mintaoldal/image/gallery/1127832805.gif" >

    Kattints a Beállít gombra, és örülhetsz a képes fejlécednek.

A kép után írhatsz szöveget is, ha még fér, vagy ha úgy gondolod.
Ha Menü típusú moduloknál teszed ezt, ne lepődj meg azon, hogy a Modulkezelőben, amikor egy inaktív modult menübe szeretnél sorolni, valami ilyesmit fogsz látni:

innen nem lehet eldönteni, hogy melyik menü modul melyik. Jó szórakozást a jáccáshoz vele. :)

 

A hírlevél rapszodikusan jelenik meg, de nem túl gyakran. Új cikkekről lesz értesítés, illetve megválaszolt kérdésekről, amik másokat is érinthetnek.

 
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
 
Olvasd el!
 
Indulás: 2005-09-27
 
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.